Isten:

Istennek azon természetfeletti lényt vagy lényeket nevezik, aki vagy akik egyes vallások szerint a világot teremtették, vagy annak működését, történéseit irányítják vagy ellenőrzik. A különböző vallások más-más tulajdonságokat tulajdonítanak neki(k), és általában egyetértenek abban, hogy képességei(k) az emberekét meghaladják. Az ateisták az Isten és istenek létében nem hisznek. Egyes vallásoknak nincs kifejezett istenszemlélete.

Többistenhit (politeizmus)

Kisbetűvel használva az isten szó köznévként jelzi a vallások teremteni képes lényeit, mint amilyenek például az egyiptomi, a görög vagy a római vallás istenei. Az emberiség feltárt és összegyűjtött istenei igen változatosak és nagyon nagy az öszszámuk. Több álláspont és becslés szerint ez legalább tízezer feletti. Az emberek által már nem gyakorolt vallások isteneit mitológiai alakoknak is szoktuk nevezni. Nagyon sok vallásban az istenek külön társadalmat alkotnak. Például az ókori görögök uralkodó vallásában maguknak az isteneknek is volt királya, Zeusz. Ezen kívül voltak félistenek és más isteni alakok is.

Egyistenhit (monoteizmus)

Az egyistenhit első és legkorábbi jelei már az ókori Egyiptomban megjelentek. Ehnaton fáraó (i. e. kb. 1367–1350) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Nagyobb hatással valószínűleg csak a perzsa Zarathustra és istene, Ahura Mazdá valamivel későbbi vallásának egyistenhívő elemei voltak a többi egyistenhívő vallásra. Ezt a vallást Zarathustra perzsa próféta alapította, aki tanításában beszél a jó és a rossz küzdelméről, a mennyországról és a pokolról, az eljövendő megváltóról, a halottak feltámadásáról és az utolsó ítéletről.

Isten fogalma az ábrahámita vallásokban

Isten meghatározása a zsidó, keresztény és muzulmán vallás (ábrahámita vallások) szerint a következő:

Isten ilyen felfogása rokonságot mutat más vallásokkal is. A legnagyobb közös nevezője ezen elképzeléseknek az, hogy Isten a hit lelki tevékenységének absztrakciója, míg az egyes tulajdonságokkal való konkrét meghatározás eredményeképpen egyfajta tudományosan nehezen bizonyítható létező megtestesítője. (A hit valamire vonatkozó, a cselekvést, a jövőre irányuló lépéseket illető, nem bizonyítható feltételezések köre.)

A zsidó, keresztény és muzulmán vallási, kulturális körben a vallásalapítók tiltották Isten közelebbi mibenlétének meghatározását, látványának megjelenítését. (Lásd: „Vagyok, aki vagyok”,^[1] és az Isten szó értelmezései, továbbá a ábrázolás tilalma.)

A Biblia Istenének meghatározása

A zsidóság és a kereszténység istenképe a Biblián alapszik. A Bibliából Istent mint személyt ismerhetjük meg, aki a legfelsőbb lény, teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (a látható és láthatatlan dolgoknak egyaránt). Székhelye a mennyben van, de mindenütt jelen van.

A keresztény Apostoli hitvallásban a következőképpen foglalják össze, hogy szerintük kicsoda Isten: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”. Istent egy, a kereszténységbe bevezető könyv a következőképpen határozza meg: „Isten a végtelen Szeretet, végtelen Jóság, végtelen Szépség.” ^[2] A kereszténység legtöbb változata szerint egyszerre három személy: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus) és a Szentlélek (vagy Szent Szellem); ez a Szentháromság.

Legfőbb tulajdonságai: örökkévaló, egyedüli, láthatatlan, mindenható, mindentudó, szent, tökéletes, jó, igazságos, hűséges, irgalmas, kegyelmes és féltve szerető. Isten lénye az emberi értelmet és befogadóképességet túlhaladja, de kinyilatkoztatásán keresztül megismerhető. Az Újszövetség szerint három személyben jelentette ki magát: ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezeket a kereszténység a következőképpen határozza meg:

Az Atya

Az Atya maga az örökkévaló Isten, aki minden létező gondviselője. A Fiún keresztül ismerhető meg: ő nyilatkoztatta ki az Atya természetének lényegét, a szeretetet. Az Atyától származik a Fiú és a Szentlélek, akik Vele egylényegűek, úgy hogy az Atya elsőbbséggel bír közöttük.

A Fiú

A láthatatlan Isten képmása és egyszülött Fia, és egyben ő is maga az örökkévaló Isten, egy az Atyával. Minden teremtmény előtt született, a földi és mennyei dolgok és létezők őbenne, őáltala és őérte állnak fenn. Isten akaratának engedelmeskedve megüresítette magát, emberi természetet vett fel. A Szentlélek által fogantatott, a szűz Máriától megszületett és Jézus Krisztusként itt élt a Földön.

Mindenben hasonlóvá lett az emberekhez, kivéve a bűnt. Földi életében és szolgálatában is engedelmes volt az Atyának, egészen a kereszthalálig. Ezért az Atya feltámasztotta őt a halálból, és dicsőséggel, tisztességgel koronázta meg, úrrá tette kezeinek minden munkája fölött, és a maga jobbjára ültette. „Ajándékozott Néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”^[3] Ő az új és örökkévaló szövetség szerzője, közvetítője az Atya és a világ között.

A Szentlélek

A Szentlélek szintén valóságos személy, aki az Atyától és a Fiútól származik. Azért jött, hogy a keresztény egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, Isten valóságos ismeretére és imádatára. A Szentlélek is maga az Isten. Az ellene elkövetett bűnökre nincs bocsánat. Ő kente fel Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön ki, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát. Ő munkálja ki az emberekben – az Igével egységben – a megtérést, újjászületést, és teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.^[4]

Az emberi élet és a világ értelmezése az egyistenhit szerint

Végül Isten fogalmát átszövik az egyéb mindent magába foglaló fogalmakhoz kötődő képzetek, így a természet, az ismeretlen, a csoda, a felfoghatatlan stb. Ilyennel találkozhatunk a panteizmusnál, mely a természetre vagy a világmindenségre tekint istenként.

Deizmus

A deizmus a 17. és a 18. században kialakult vallásos filozófia, amely nem tagadja Isten létét, de úgy látja, hogy Isten, miután megteremtette a világot, nem avatkozik annak további sorsába. A deizmus tipikusan tagadta a természetfeletti jelenségek – mint a próféciák, csodák, kinyilatkoztatás, szent könyv – létezését és elutasította a kinyilatkoztatott vallási tanokat. A deisták szerint a vallást az emberi észre kell alapozni, illetve a természet megfigyelésének tapasztalataira – mindezek a deizmus rendszerében elegendőek ahhoz, hogy feltárják Isten, a legfőbb létező létét.

Istentagadás (ateizmus)

Az isten fogalmának memetikai értelmezése

„Isten létezik, ha másként nem is, olyan mém formájában, amelynek az emberi kultúra kínálta környezetben nagy túlélési értéke, vagy fertőzőképessége van.” – Richard Dawkins

A memetika képviselői (többek között Dawkins és Blackmore) szerint isten eszméje egy a mémek közül, a vallási mémkomplex egyik tagja. Egy nagyon régóta létező, mutációk során többször függetlenül kialakult mémről van szó, amelynek nagy a túlélési értéke a mémkészletben. Ennek főbb okai a következők lehetnek:

Az isten mint érzelmi, pszichológiai alapú konstrukció

Sok eltérő nézet és álláspont van arról, hogy mik az istenek (főként a bibliában leírt Isten) iránti emberi érzelmek és kötődések mozgatórugói. Freud ezt abban látta, hogy az egyén nem tud érzelmileg felnőni és továbbra is szüksége van egy óvó és büntető uralkodó apaképre. (Freud 1927)

Isten absztrakciójának társadalmi hasznosságát a lelkiismeret nevű önkontroll megerősítése adja, amely istennek, mint arccal, de főleg mindent látni képes, tekintettel rendelkező személynek a képzetét tételezi, amely bevált viselkedés-irányítási szociális innováció.

Ezen kívül Istennel azonosítjuk a gondolkodást lehetővé tevő „elhatárolás” legszélesebb, legáltalánosabb megfogalmazásait, a kezdő- vagy fix kindulási pontot (origó), illetve a kezdetet és a véget (alfa és ómega). Ilyen fogalmak, illetve az elhatárolás művelete nélkül ugyanis nagyon nehéz bármit is elgondolni, megragadni.

Istenérvek és kritikáik

Isten létezése mellett – vagy ellen – számos úgynevezett istenérvet ismerünk a filozófiában. Néhány az ismertebbek közül:

Az istenek létezése tekintetében konszenzus van általában a teológusok, a hívők egy része és a tudósok között abban, hogy ez tudományosan nem értelmezhető, ezért nem igazolható és nem cáfolható. Ennek megfelelően Isten nem szerepel a tudományos elméletekben. Ez alól kivétel például az előbb említett Swinburne és Plantigua.

Irodalom

Külső hivatkozások

Lábjegyzet

^ Kiv 3,14, ill. 2Móz 3,14 (katolikus fordítás, protestáns fordítás)
^ (Dr. Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel.)
^ Fil 2,9–11 (protestáns fordítás, katolikus fordítás)
^ Egyes egyházak (pl. Hit Gyülekezete; Jehova Tanúi) hívei a Szent Szellem kifejezést használják, a szellem szót ugyanis alkalmasabbnak tartják az eredeti görög nyelvű újszövetségi pneuma (πνευμα = „szellő”, „lehelet”) kifejezés visszaadására, mint a „lélek” szót.

Isten

Tartalomjegyzék